Az iskola, ahol egyfolytában változik, meddig tart egy tanóra

Nagyinterjú Sindulár Mariannával, a Turbó Tanoda alapítójával.

Megjelent a 24.hu hírportálon.

Kiscsoportos oktatás, alternatív módszerek, lelkes és izgága gyerekek: egyebek közt ezek jellemzik a Turbó Tanodát, ahol – noha minden diák kicsit más – együtt különleges közösséget alkotnak.

„Stop!” – szólalnak fel egymás után a Turbó Suli második osztályos tanulói a matematika órán. A diákok megtanulták, hogy ha hozzá szeretnének szólni az órához, közbekiabálás helyett így kell jelezniük. Ebből azért nem lesz nagy hangzavar, mert a teremben mindössze nyolcan próbálják egyszerre elsajátítani a matematika rejtelmeit.

A Turbó Tanoda 2015-ben alakult, ekkoriban még elsősorban tanulási diagnosztikával, képességfejlesztéssel és tehetséggondozással foglalkoztak. Két évvel később a Budai Magánzeneiskolával karöltve indították el a Turbó Twister névre keresztelt iskola-előkészítő foglalkozásaikat, majd elindult a Turbó Suli magántanulói csoportja is általános iskolás gyerekek részére.

„Gyakorlatilag végigtanultam az egész életem” – meséli Sindulár Marianna. Az óvodapedagógus-tanító, gyógypedagógus egykor a budapesti Németvölgyi Általános Iskolában dolgozott, ahol minden évben indul egy speciális osztály sajátos nevelési igényű gyerekeknek.

„Ahogy egyre több helyre volt szükségünk, egyik ötletből fakadt a másik. Nagyon sokat tanultam a gyerekektől is, akik maguk is hozzájárultak az elképzeléseikkel az iskola fejlődéséhez” – mondja a pedagógus.

A mikrocsoportos oktatással bámulatos sikereket lehet elérni: a tanteremben egyszerre tíznél is kevesebben ülnek, a különórákon pedig csupán két diák vesz részt egyszerre. Az iskola felépítésénél kulcskérdés volt, hogy minden problémához legyen hozzárendelve egy szakember, aki emberileg és szakmailag is foglalkozik a gyerekekkel.

„Elképesztő, hogy ezek a gyerekek mit hoznak ki egymásból” – meséli Marianna az iskola falai között kialakult közösségről. Az iskolában nincsen sem jutalmazás, sem büntetés: a valódi jutalom a gyerekeknek az, amit saját maguk elérnek.

Az órák kezdetére nem figyelmeztet hangos csengőszó, hiszen nincsenek kőbe vésve a tanórák időpontjai. Előfordul, hogy egy foglalkozás fél óráig tart, máskor akár hatvan percen keresztül is okosodnak a gyerekek – attól függően, mennyire képesek végig fenntartani az értő figyelmet.

Forrás: 24.hu →